ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) FOGÁSZATI SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSÁRA

Szolgáltató: Dr. Dömösi Ágnes fogszakorvos (telephely: Győr, Honvéd utca 7., adószám: 67855948-1-28) a szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai, hatósági, működési engedélyekkel, feltételekkel, a tevékenység folytatásához kapcsolódóan orvosi felelősségbiztosítási szerződéssel rendelkezik, amely az érdekkörében eljárókra is kiterjed. 

Megrendelő/Ügyfél: a szerződést kötő páciens, továbbiakban együttesen a Felek. A Felek között létrejön fogorvosi szolgáltatások nyújtására vonatkozó szerződésre a jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) az irányadóak. A megrendelő/ügyfél a szerződés aláírásával elismeri, hogy az ÁSZF-et megismerte, elolvasta, megértette, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek fogadja el. 

Megrendelő a jelen ÁSZF-ben rögzített feltételekkel, ellátási kötelezettséggel nem járó (térítéses) fogászati ellátást vesz igénybe a Szolgáltatótól. Az ÁSZF alkalmazandó a felek által az aláírását megelőzően, illetve az aláírást követően kötött, fogászati (szájsebészeti) és fogtechnikai szolgáltatások nyújtására vonatkozó, valamennyi szerződés létrejöttére, teljesítésére, valamint az egyéni speciális szerződésekből eredő igények érvényesítésére. Kiskorú, vagy cselekvőképességében korlátozott személy esetén törvényes képviselőjénel aláírása és hozzájárulása szükséges. 

1. A Szerződés feltételei:
1.1. A felek a Megrendelő által választott fogorvosi járóbeteg-ellátási szolgáltatást, és tartalmát jelen ÁSZF feltételei és a Beleegyező nyilatkozat határozza meg.

1.2. Szolgáltató a tevékenységére irányadó jogszabályi, szakmai előírások betartása mellett megfelelő szakértelemmel, szakképesítéssel rendelkező fogszakorvosok, szakasszisztencia és alvállalkozók igénybevételével teljesíti a Szerződés szerint vállalt szolgáltatást. Az előzetesen egyeztetett időpontokban biztosítja az ehhez szükséges fogtechnikai- és egyéb anyagokat, illetve humán erőforrást.

1.3. A Szerződés azon a napon jön létre, amelyen a megrendelő az első konzultációt és a kezelési terv elkészítését megelőzően az Anamnézis/ÁSZF lapot aláírja, vagy egyedi árajánlatban foglalt feltételekkel, a kezelést megkezdi. Az Anamnézis/ÁSZF lap aláírása a nyilvános árlistában foglalt díjak elfogadását is jelenti.

1.4. A Szerződés aláírásával a szerződő felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy a megrendelt szolgáltatások teljesítéséhez különösen a fogászati ellátáshoz, a fogtechnikai tevékenységhez, egyéb speciális orvosi beavatkozásokhoz, gyógykezelésekhez vagy a Megrendelő által kívánt egyéb szolgáltatásokhoz a megrendelő alvállalkozókat is igénybe vesz, akiknek a tevékenységéért úgy felel, mintha az alvállalkozóira bízott tevékenységet saját maga látta volna el.

1.5. Megrendelő a szerződéstől eltérő egyéb utasításai csak akkor hatályosak, ha ezeket a Szolgáltató írásban visszaigazolta.


2. A szolgáltatás ellenértéke:

2.1. Szolgáltató a szolgáltatások díjáról, anyagköltségéről a Megrendelőt honlapján és a rendelőben kifüggesztett árlistával is tájékoztatja.

2.2. A Szerződés szerint elvégzett kezelések konkrét díjtételei, a kezelésekhez felhasznált anyagok, a közvetített szolgáltatások költségei a Szerződésben, illetve a kezelések befejezésekor kerülnek rögzítésre, számításra.
2.3. Amennyiben a szolgáltatáshoz nem kapcsolódik fogtechnikai anyag, az alkalmanként elvégzett kezelés díja kezeléskor fizetendő.
2.4. Fogtechnikai anyagok szolgáltatása esetén ezek költségeinek 50%-a előre, a fennmaradó hányad az anyag beépítésekor fizetendő. 

2.5. A Szerződés alapján megállapított árajánlat szerint díj- és anyagköltségek 30 napig érvényesek, ezt követően a Szolgáltatónak jogában áll a díj- és anyagköltség változtatására. Ettől függetlenül a Szerződésben előirányzott díjtételek a kezelés befejezéséig módosulhatnak a kezelés során előálló szakmai okok, pl. előre nem látható beavatkozások, gyógyító tevékenység miatt is. 

3. A kezelések megkezdése:
3.1. Az első konzultáció alkalmával a fogazat, illetve a száj állapotának a felméréséhez röntgenfelvétel készítése válhat szükségessé. Ha Megrendelő rendelkezik 60 napnál nem régebbi röntgenfelvétellel, akkor kérheti a hozott felvétel használatát.
3.2. Megrendelő hiányos, vagy késedelmes adatszolgáltatása esetén a Szolgáltató – választása szerint – jogosulttá válik a szerződéstől való elállásra, illetve a Kezelési terv módosítására.


4. Jogok és kötelezettségek:
4.1. A kezelések során a Megrendelő – saját felelősségére – bármikor kérheti a kezelés megszakítását (későbbi időpontban történő folytatását), illetve a kezelés megszüntetését (abbahagyását). Ebben az esetben a Megrendelő csak azért a kezelésért és fogtechnikai munkáért köteles megbízási díjat fizetni, amit a felmondás közléséig igénybe vett.
4.2. A szolgáltatónak joga van a kezelést megtagadni a megrendelő elégtelen együttműködése, megváltozott egészségügyi vagy mentális állapota esetén, valamint, ha fizetési kötelezettségének a megrendelő nem tesz eleget. Ezekben az esetekben a megrendelő a Szolgáltatóval szemben kárigényt nem érvényesíthet.
4.3. Megrendelő a kezelést legkésőbb a kezelés napját megelőző 24 órával mondhatja le térítésmentesen, írásban (e-mail küldésével) vagy szóban (telefonon). Amennyiben a Megrendelő lemondási kötelezettségét késve, vagy egyáltalán nem teljesíti, köteles 15.000,- Ft/alkalom lemondási díjat fizetni.
4.4. A szolgáltató jogosult az ajánlatot módosítani, amennyiben a megrendelő hiányosan vagy késedelmesen szolgáltat adatot, vagy a terv módosítása orvosilag indokolt. A szolgáltató köteles a megrendelőt a módosításról tájékoztatni.
4.5. A szolgáltatás igénybevétele során Felek együttműködésére kötelesek. Ezen együttműködési kötelezettség teljesítése körében az Ügyfél tájékoztatja Egészségügyi Szolgáltatót illetőleg kezelőorvosát mindazon körülményről, tényről (így különösen minden korábbi betegségéről, gyógykezeléséről, gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény szedéséről, egészségkárosító kockázati tényezőkről), amely a kórismerete megállapításához, a megfelelő kezelési terv előkészítéséhez és a beavatkozások elvégzéséhez szükséges. Az Ügyfél tájékoztatási kötelezettsége kiterjed saját betegségével összefüggésben mindarról a tényről, körülményről (így különösen fertőző betegségekről, foglalkozás végzését kizáró megbetegedéséről, állapotáról), amely mások életét vagy testi épségét veszélyeztetheti. Amennyiben az Ügyfél a fenti tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, vagy csak részben tesz eleget, úgy az ennek elmaradásából eredő következményekért Egészségügyi Szolgáltatót sem szakmai, sem anyagi felelősség nem terheli.
4.6. A műtéti illetőleg egyéb beavatkozások közismert kockázatain túl speciális panaszokat okozó elváltozások is keletkezhetnek az Ügyfél által kért beavatkozás következtében, melyért az Egészségügyi Szolgáltató felelősséggel nem tartozik.


5. Fizetési feltételek:

5.1. Az előző pontok szerint kiállított számlák tartalmazzák a fizetési kötelezettség teljesítésének módját (készpénz, átutalás stb.) és annak határidejét. Felek megállapodnak abban, hogy késedelmes fizetés esetén késedelmi kamat mértéke a jegybanki alapkamat kétszeres összege.


6. Adatvédelem, tájékoztatás:
6.1. Megrendelő hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató a Megrendelő által megadott és a Megrendelőtől az ellátás során rögzített egészségügyi adatokat, személyazonosító adatait az irányadó jogszabályok szerint, az egyéb adatokat üzleti titokként kezelje, nyilvántartsa. Hozzájárul ahhoz, hogy gyógykezelésének kizárólagosan orvosi vonatkozású adatait, tapasztalatait a Szolgáltató tudományos, kutatási célokra felhasználja. 

6.2. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Szerződéshez mellékelt, általa aláírt Anamnézis lap elnevezésű adatlapon az egészségi állapotáról szolgáltatott adatok, információk a fogorvosi ellátások, gyógykezelések tartalmának megválasztásához szükségesek, úgy nyilatkozik, hogy a szolgáltatott adatok teljeskörűek és a kezelések időtartama alatt bekövetkezett változásokról a Szolgáltatót tájékoztatni köteles. 

6.3. Megrendelő hozzájárul ahhoz, hogy elérhetőségi adatait a Szolgáltató adatbázisában rögzítse abból a célból, hogy a Szolgáltató aktuális hírlevelekkel, a kezelési időpontokról vagy azok esetleges változásairól, a Szolgáltató újdonságairól Őt tájékoztassa. A Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy a Megrendelő ezen adatait harmadik személynek nem adja ki. 

6.4. Szolgáltató a rendelőben kifüggeszti a betegjogi tájékoztatót. 

6.5. Szolgáltató az általa okozott kárért köteles helytállni. Egészségügyi Szolgáltató kizárólag csak olyan kárért tartozik felelősséggel a tevékenységére irányadó felelősségbiztosítás szerint, amelyet az Egészségügyi Szolgáltató és annak személyzete szándékosan vagy súlyos gondatlansággal okozott, és amelyek kifejezetten és közvetlenül a fogászati szolgáltatás nyújtásával vagy az Egészségügyi Szolgáltató és annak személyzete magatartásával állnak összefüggésben. 

7. A Szerződés időtartama:
7.1. Amennyiben a Szerződés mást nem tartalmaz, azt a felek határozatlan időre kötik meg, amely időtartam alatt az egyes kezelések, anyagok, közvetített szolgáltatások megrendelésére, teljesítésére jelen szerződés feltételei szerint kerül sor az aktualizált Szerződésben rögzített feltételek szerint.


8. Garancia:
8.1. A garancia érvényesítésének két alapvető feltétele van: a megfelelő szájhigiénia), valamint a fél évente/évente elvégzett rendszeres kontrollvizsgálat.
8.2. Jótállási feltételek:
8.2.1. A kezelés befejezése után a páciens, legalább egy, az Egészségügyi Szolgáltató által végzett szájhigiéniai utókezelést igénybe kell vegyen minden évben, illetve kötelezőszerűen meg kell jelenjen az előírt kontrollvizsgálatokon. Követnie kell az ajánlott gondozási programot.
8.2.2. A fogorvos által előírt utógondozás, kontrollvizsgálat és szájhigiéniai szolgáltatás betartása.
8.2.3. A páciens jó szájhigiéniája, a megfelelően tisztán tartott fogpótlás.
8.2.4. A fogpótlás rendeltetésszerű használata, kizárólag fiziológiás rágóerőnek való kitétele, amely nem vezet a fogmű túlterhelődéséhez.
8.2.5. A fogmű nincs kitéve külső eredetű fizikai behatásnak.
8.2.6. Minden számla kiegyenlítésre került.


8.3. A pácienseinek nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban:
8.3.1. Fix pótlásoknál (korona, híd): fémkerámia 2 év, préskerámia 2 év, cirkónium 2 év. 8.3.2. Kivehető pótlásoknál: részleges fogsor 1 év, teljes fogsor 1 év. 

8.3.3. Implantáció esetén (az implantátum szerkezeti elemeire): 2 év.
8.3.4. Fogtömésnél: 1 év garanciát vállal.
8.4. A garanciavállalás (jótállás) nem terjed ki az ideiglenes megoldásokra, a koronával/híddal ellátott fogak későbbi gyökérkezelésére, a páciens szervezetének természetes reakciói, a nem rendeltetésszerű használat, vagy a nem megfelelő szájhigiénia által okozott előre nem látható következményekre.


8.5. A garancia érvényét veszíti az alábbi esetekben:
8.5.1. A páciens nem vesz részt az évenkénti/félévenkénti ellenőrző vizsgálatokon, nem követi az előírt szájhigiéniai gondozási programot.
8.5.2. Az implantátumok helyi vagy távoli gyulladás következtében történő kilökődése, amely a kezelő fogorvos által előírt utógondozás, ellenőrző vizsgálatok és szájhigiéniai utasítások elmulasztása következtében, illetve egyéb távoli szervi megbetegedés miatt alakult ki.
8.5.3. A fogpótlás nincs megfelelően tisztán tartva, a beteg szájhigiéniája elhanyagolt.
8.5.4. A fogpótlás nem rendeltetésszerű használata, a fiziológiás rágóerőnél nagyobb extrém erőhatások, melyek a fogpótlás fokozott terheléséhez vezetnek.
8.5.5. Nem megfelelő táplálkozás és egyéb egészségkárosító szokások miatt felmerülő problémák.
8.5.6. A kivehető fogsor mechanikai sérülése, törés (pl. küzdősportok okán), vegyi anyagok (koncentrált alkohol, vegyszerek) okozta kémiai sérülések.
8.5.7. A rágóapparátus megbetegedése szisztémás-, fertőző és daganatos betegségek, illetve ezek kezelése miatt.
8.5.8. Balesetek, valamint ezek során történő sürgősségi beavatkozások következményei. 8.5.9. Pszichés és egyéb mentális betegségek miatti problémák.
8.5.10. A megrendelő a javasolt kezeléseket nem vette igénybe, a panasz a be nem fejezett kezelési sorozat eredménye.
8.5.11. A megrendelő a kezelés alatt, vagy a kezelést követően más szolgáltatótól vesz igénybe fogászati kezelést, vagy fogtechnikai munkát.
8.5.12. Ha a páciens dohányzik.
8.5.13. Ha az íny visszahúzódik vagy a csont leépül.
8.5.14. Ha a megrendelő a minőségi kifogást határidőn belül bejelenti, de a kifogás kivizsgálását, orvoslását nem teszi lehetővé, kontrollvizsgálaton, kezelésen nem jelenik meg, a fogművet nem bocsátja a szolgáltató rendelkezésére.


8.6. További speciális esetek, amikor a garancia érvényét veszti:
8.6.1. A páciens rövid idő alatt történő nagymértékű súlyvesztése.
8.6.2. A fogpótlás rendeltetésszerű, mindennapi használata következtében történő sérülésének, hibájának garanciaidőn túl történő bejelentése.
8.6.3. A fog a korábbi kezelések (tömés, koronapreparáció) következtében szorul gyökérkezelésre.
8.6.4. A fogak gyökérkezelése során fellépő szövődményekre és annak következményeire (a fog eltávolítása szükséges).
8.6.5. Gyökérkezelt fogak várható élettartamára nem tudunk garanciát vállalni, és a kezelés esetleges sikertelensége nem előrelátható.
8.6.6. Más fogorvosi rendelőben történt beavatkozások a garancia elvesztését eredményezik. 

9. Reklamáció:
9.1. Megrendelő esetleges minőségi kifogását a jótállási időn belül köteles az észlelést követően, haladéktalanul és írásban közölni a Szolgáltatóval, az alábbi címen: 9024 Győr, Honvéd utca 7. Kérjük, értesítse közvetlenül kezelőorvosát, vagy a rendelőt a 06 70 310 6579 telefonszámon.
9.2. Megrendelő a kifogás kivizsgálása érdekében köteles ellenőrző vizsgálaton megjelenni, a kifogásolt fogművet a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani, és a reklamációval kapcsolatos minden információt és adatot megadni. Felek a vizsgálatról jegyzőkönyvet vesznek fel. Amennyiben a Megrendelő minőségi kifogása alapos, a Szolgáltató a kifogásolt munka megvizsgálásától számított 3 munkanapon belül köteles arról nyilatkozni, hogy további 14 munkanapon belül eleget tud-e tenni a Megrendelő által jogszerűen érvényesített kijavítási, pótlási igénynek. 

9.3. Ha a 8. pontban részletezett okokra tekintettel a Szolgáltató a jótállási kötelezettsége alól mentesül, vagy a kifogásolt fogmű elvesztésére/egyéb okokra (pl. a reklamáció késedelmes előterjesztésére) visszavezethetően a kifogást nem lehet kivizsgálni, a Szolgáltató reklamációt nem fogad el. 

10. Egyéb rendelkezések:
10.1. Szolgáltató úgy nyilatkozik, hogy a Szerződést aláíró személy aláírásra jogosult.
10.2. Megrendelő vagy Megrendelő törvényes képviselője a Szerződés aláírásával elismeri, hogy jelen ÁSZF rendelkezéseit megismerte és elfogadta.
10.3. Az ÁSZF és a Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog, különösen a Ptk., valamint az egészségügyre, az egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezései az irányadók, illetve az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény, az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény, az egészségügyi szolgáltatás gyakorlatának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003 (VII.15.) Korm. rendelet, az egészségügyi szolgáltatások nyújtásokhoz szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003 (X.20.) ESZCSM rendelet. 

A Felek vitájukat békés úton rendezik. Amennyiben az ezzel kapcsolatos tárgyalások nem vezetnek eredményre, úgy a Felek alávetik magukat az Egészségügyi Szolgáltató székhelye szerint illetékes és hatáskörrel rendelkező bíróság kizárólagos illetékességének. 

  • Mivel az egészségügyi ellátáshoz feltétlen szükséges bizonyos személyes adatok kezelése, ezért a Páciensek részéről a személyes adataik kezelésének hozzájárulását megadottnak kell tekinteni. 
  • Személyes adatot kizárólag a megnevezett adatkezelő, a rendelőben dolgozó orvos(k) és asszisztens(k) kezelhetik. 
  • Adatokat továbbítani csak a tulajdonos hozzájárulása esetén történik meg. Hozzájárulás megadottnak lehet tekinteni, amennyiben a kezeléshez feltételen szükséges. (Pl: Fogtechnikus vagy konzilíum) 
  • Saját személyes adataihoz tulajdonosa bármikor hozzáférhet, információt kérhet kezelés menetéről/idejéről/személyéről és garanciákról. 
  • A személyes adat tulajdonosa bármikor kérheti személyes adatainak kezelésének felfüggesztését, ám a korábban engedélyt adott adataira ez nem vonatkozik. 
  • Személyes adat tulajdonosa bármikor kérheti adatainak korrekcióját, törlését, adatkezelésének korlátozását. 
  • Felhívjuk a Páciensek figyelmét, hogy saját személyes adataik kezelésének korlátozása vagy hozzájárulásának megtagadása akadályozhatják az egészségügyi feladatok elvégézését. 
  • Személyes adat tulajdonosát megilleti az a jog, hogy amennyiben jogtalanságot tapasztal felvegye a kapcsolatot az Adatvédelmi Tisztségviselővel vagy panaszt tehet a felügyeleti szervnél. 
  • Bármilyen kérdésük van a fent leírtakkal kérem vegyék fel a kapcsolatot kezelő orvosukkal vagy asszisztenciával részletesebb felvilágosítás érdekében. 
  • aláírásommal hozzájárulok, hogy a foglalt időpontom előtti nap, részemre a rendelő az általam megadott e-mail címre emlékeztető email-t küldjön.

Adatkezelés, adatvédelem, tájékoztatások a honlap működésével összefüggésben

A dr. Dömösi Dental Care átlátható módon szeretné használni a cookie-kat, illetve megosztani, hogy mit jelent ez az Ön számára. Az általunk használt cookie-k egy része elengedhetetlen a weboldalunk működőképességéhez, de vannak olyan cookie-k is, amelyeket kikapcsolhat vagy blokkolhat.

Arra törekszünk, hogy elegendő információt szolgáltassunk az általunk használt cookie-król annak érdekében, hogy megalapozott döntést hozhasson a velünk megosztott információkról.

További részletek miatt keressen bennünket az alábbi elérhetőségeink egyikén:

email: marketing@drdomosi.hu

cím: 9024 Győr, Honvéd utca 7.

Adatkezelés, adatvédelem, tájékoztatások a honlap működésével összefüggésben

Mik azok a cookie-k?

A cookie egy kisebb fájl, amelyet a számítógépére vagy a mobileszközére ment le. A cookie-nak egyedi azonosítója van, így lehetővé teszi a webhely számára, hogy emlékezzen a műveletekre és preferenciákra (például a helyre, a nyelvre, a betűméretre és más megjelenítési beállításokra) egy bizonyos ideig. Így nem kell újra beírnia az információkat, amikor visszatér a weboldalra, vagy egyik oldalról a másikra kerül. A cookie-k segítenek a böngészési élmény testre szabásában is. A cookie-k általában nem tartalmaznak személyes adatokat, azonban a cookie információkat is személyes adatként kezeljük, amennyiben a fiókhoz vagy egyéb kapcsolattartási adatokhoz kapcsolódnak.

A cookie-k fajtái

A cookie-knak kétféle kategóriája létezik: tartós cookie-k és munkamenet cookie-k. A tartós cookie-k az eszközön maradnak, amíg manuálisan vagy automatikusan nem törlődnek. A munkamenet cookie-k addig maradnak a készüléken, amíg bezárja a böngészőt, utána automatikusan törlődnek.

Miért használunk cookie-kat?

Több oka is lehet a cookie-k használatának:

  • Vannak cookie-k, amelyek feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és annak lehetővé tételéhez, hogy az általunk kínált szolgáltatások igénybe vehesse;
  • Vannak cookie-k, amelyek adatokat gyűjtenek a weboldalunk használatával és annak teljesítményével kapcsolatban. Ezt az információt felhasználva javítjuk online termékeinket és szolgáltatásainkat;
  • Vannak cookie-k, amelyeket a weboldalunkon szerzett tapasztalatainak személyre szabásához és optimalizálásához használunk. Ezen cookie-k információkat tárolnak a felhasználók döntéseiről, például a szövegméretről, a nyelvről és a képernyő felbontásáról.
  • Vannak cookie-k, melyeket harmadik felek helyeznek el a szolgáltatások továbbfejlesztése érdekében (például a közösségi média cookie-k), vagy pedig hirdetési célból.

Az alábbiakban további információkat találhat a használt cookie-k típusairól.

FELTÉTLENÜL SZÜKSÉGES COOKIE-K

Ezen cookie-k szükségesek ahhoz, hogy megfelelően működő weboldalt nyújthassunk Önnek, lehetővé téve az általunk kínált szolgáltatások igénybevételét.

Ha ezek a cookie-k le vannak tiltva, akkor nem fogja tudni használni a weboldalunkat.

ELEMZŐ ÉS TELJESÍTMÉNYHEZ KAPCSOLÓDÓ COOKIE-K

Ezek a cookie-k segítenek a forgalmi minták mérésében annak meghatározásához, hogy mely webhelyterületeket látogatták meg. Ezt használjuk arra, hogy kutassuk a látogatói szokásokat, illetve javítsuk online termékeinket és szolgáltatásainkat. Az IP-címeket (vagyis az internetre felcsatlakozó számítógépek elektronikus címét) is naplózhatjuk, hogy elemezzük a trendeket, kezeljük a weboldalt, nyomon kövessük a felhasználók mozgását és széles körű demográfiai adatokat gyűjtsünk. Ezek a cookie-k nem feltétlenül szükségesek a weboldalhoz, és elhelyezésükelőtt beleegyezését kérjük. Beleegyezését bármikor visszavonhatja.

SZEMÉLYRE SZABÁSHOZ HASZNÁLT COOKIE-K

Ezek a cookie-k lehetővé teszik számunkra, hogy felismerjük a számítógépét, és minden alkalommal, amikor meglátogatja a weboldalunkat, üdvözöljük Önt, regisztráció vagy bejelentkezés nélkül. Ezek a cookie-k nem feltétlenül szükségesek a weboldalhoz, és elhelyezésük előtt beleegyezését kérjük. Beleegyezését bármikor visszavonhatja.

HARMADIK FÉL COOKIE-K

Ezek a cookie-k a honlapunkon harmadik felek által elhelyezett cookie-k. A cookie-k lehetővé teszik számunkra, hogy személyre szabott hirdetéseket generáljunk más webhelyeken, amelyek olyan információkon alapulnak, mint például a weboldalunkon lévő oldallátogatások. Webhelyeink harmadik féltől származó szolgáltatásokhoz való cookie-kat is elhelyezhetnek, például közösségi oldalram pl. a “Megosztás a Facebookra” gombra kattintva a felhasználó böngészőjében elhelyezi a Facebook cookie-t.

Nem adunk meg személyes adatokat olyan harmadik feleknek, akik cookie- kat helyeztek el weboldalunkon. A harmadik felek azonban feltételezhetik, hogy azok a felhasználók, akik a weboldalunkon megjelenített személyre szabott hirdetésekkel vagy tartalmakkal kapcsolatba lépnek vagy rájuk kattintanak, egy olyan csoportba tartoznak, amelyre a hirdetés vagy a tartalom irányul. Nem férünk hozzá és nem ellenőrizzük azokat a cookie-kat, illetve funkciókat, amelyeket a hirdetők és a harmadik fél webhelyei használnak. Ezen harmadik feleknek az adatkezelési gyakorlatai nem tartoznak az adatvédelmi szabályzat vagy a cookie-nyilatkozat hatálya alá. Kérjük, közvetlenül velük lépjen kapcsolatba az adatvédelmi gyakorlatukat illetően. Ezek a cookie-k nem feltétlenül szükségesek a weboldalhoz, és elhelyezésükelőtt beleegyezését kérjük. Beleegyezését bármikor visszavonhatja.

Az Ön preferenciái

Lehetőség van a cookie-k korlátozására vagy letiltására, vagy akár a cookie-k törlésére, amelyek már el vannak helyezve az eszközre. Ha így tesz, előfordulhat, hogy nem tud hozzáférni webhelyünk egyes részeihez, és azt gondolhatjuk, hogy még soha nem látogatott meg minket, ezért ismét megjelenhet a Cookie-figyelmeztetés, és kérheti az Ön beleegyezését acookie-k elhelyezéséhez.

A böngésző beállításainak módosításával is korlátozhatja vagy letilthatja a cookie-kat. Tekintse meg a böngésző súgójában található releváns információkat, hogy megtudja, hogyan kezelje a cookie-beállításokat.

Scroll to Top