
Fogszakorvos
Dr. Dömösi Ágnes
Diplomámat 2012-ben szereztem a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán. Azóta elkötelezetten dolgozom azon, hogy szaktudásom és tapasztalatom segítségével visszaadjam a pácienseknek az egészséges és gyönyörű mosolyt. A szakterületem az esztétikai és konzerváló fogászat, illetve a fogpótlások. Elkötelezett vagyok a fogágybetegségek gyógyítása mellett is.
Szaktudásomat folyamatosan bővítem gyakorlati képzéseken, illetve konferenciákon való részvétellel, hogy a lehető legmodernebb és legjobb megoldással szolgálhassak a hozzám forduló páciensek fogászati problémáit illetően. Szakvizsgámat a Semmelweis Egyetem Fogpótlástani Klinikáján szereztem meg, ahol rezidensképzésem alatt gyakorlati oktatóként is tevékenykedtem magyar és angol nyelven. Ez az időszak kiemelkedő szakmai tapasztalatot jelentett számomra, rengeteg esetet oldhattam meg és nemzetközi szinten elismert tudású professzorok mentorálták tevékenységemet.
Empátia és szakértelem
A pácienseimmel való együttműködés során mindig figyelembe veszem az egyedi igényeket és kiemelt hangsúlyt fektetek a minőségi ellátásra. Számomra fontos az apró részletekre is odafigyelni, hogy a fogak ne csak egészségesek legyenek, hanem gyönyörűek is. Emellett társalgási szinten beszélek angolul és németül is.
Így a külföldi páciensek számára is kellemes és megértő környezetet igyekszem teremteni. Szakértelmemmel és empatikus hozzáállásommal garantálom a legmagasabb színvonalú fogorvosi ellátást Győrben. Legyen szó bármilyen fogászati problémáról, itt megtalálja a megoldást a szép és egészséges mosolyhoz!
Munkatársaink
Fogászati rendelőnkben elkötelezett és magasan képzett szakemberek dolgoznak azon, hogy pácienseink számára a legmagasabb színvonalú ellátást biztosítsák. Csapatunk tagjai folyamatosan fejlesztik tudásukat, lépést tartanak a legújabb technológiákkal és kezelési eljárásokkal, hogy minden páciens számára személyre szabott, precíz és kényelmes megoldásokat nyújtsanak.

Fogászati szakasszisztens
Derzsi-Forgács Lívia
Lívia az első mosoly, amellyel találkozik, amikor belép rendelőnkbe. Ő fogadja Önt a váróban, gondoskodik kényelméről, majd kíséri be a kezelőhelyiségbe. Asszisztensként a munkám elengedhetetlen támasza, hiszen gördülékennyé teszi a pácienseink ellátását. A kezelések során precízen és összehangoltan segíti munkámat, emellett az adminisztratív és technikai feladatok terén is maximálisan számíthatok rá.
Folyamatos szakmai továbbképzéseken vesz részt, hogy naprakész tudással biztosíthassa a legmagasabb színvonalú asszisztenciát. A legújabb ajánlásokat és technológiai fejlődéseket figyelembe véve segíti Önt és rendelőnk munkáját, ezzel is garantálva a biztonságos és hatékony kezeléseket.

Szájsebész szakorvos
Dr. Várhegyi Viktor
Dr. Várhegyi Viktor 2016-ban szerzett diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Karán. Szakmai pályafutását Budapesten kezdte, ahol egy nagy forgalmú fogászati rendelőben mélyítette el tudását, egy elismert szaktekintély mentorálásával. Ezt követően a győri Petz Aladár Megyei Kórház Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Osztályán szerzett értékes gyakorlati tapasztalatokat. Itt az egyszerű foghúzástól a legösszetettebb szájsebészeti beavatkozásokig széleskörű szakmai rutint sajátított el.
Rendelőnkben Dr. Várhegyi Viktor végzi az összes szájsebészeti beavatkozást, biztosítva a legmagasabb szintű ellátást minden páciens számára. Rendszeresen részt vesz hazai és nemzetközi továbbképzéseken, konferenciákon, hogy mindig a legújabb, bizonyítottan hatékony eljárásokat alkalmazhassa. Szakértelme és precizitása garantálja, hogy a lehető legjobb megoldást nyújtsa pácienseink számára minden egyes kezelés során.